tizennyolc.

Délután ismét átugrottam Gáborhoz egy órára. Tetszik a pasas. Nem hiszem, hogy bárki ennyire meg tudott volna nevettetni az utóbbi időben. Kijelentette, nem csodálja, hogy nincs senkim; elviselhetetlen vagyok. Ezt bóknak veszem. Persze, semmihez sem kezdtem utána. Roland rám bízott egy ezerforintos pisztáciacsomagot, amit nagyon rosszul tett… elmajszoltam, miközben az Awkwardot néztem az MTV-n, és kérdezz-feleleket játszottam anyámmal. Egész nap sóvárogtam az írás után, erre hirtelen minden jobb opciónak tűnt, mint az. Annyira nehéz. Nem írni… megbirkózni dolgokkal.

Este kalkuláltam kissé. A tervezett fejezeteket tekintve leszűrtem az oldalak számát, az eddig megírtak alapján pedig kiszámoltam, hogy körülbelül száznegyven napba fog telni, plusz-mínusz egy hónap, hogy befejezzem. Persze, ez alaposan lecsappanhat (ide nem biztos, hogy kell vessző), most, hogy géppel dolgozom, és reményeim szerint minden nap, de legalább minden másnap folytatom. Három részből tevődik össze, tíz évet mutat be. Évenként átlagosan hat fejezetet tartalmaz, ez azt jelenti, hatvan emlékképet elevenít fel. Az első év felénél tartok mindössze.

Előfizettem az internetre. Örülhettek.