utolsó bejegyzés: helyzetjelentés.

Annyi minden történt az elmúlt időben. Megannyi jó és félelmetes dolog. Olykor félelmetesen jók is. Nem mondanám, hogy lezárt fejezetekkel indítom az új évet, erre egy ideig nem fog sor kerülni. A Télapóbácsinak címzett levelemben már elmondtam, nem érzem úgy, hogy jó kislány lettem volna idén. Rengeteg dolgot elszúrtam. Még mindig felelőtlennek és ostobának érzem magam olykor. Nem mindig vagyok ura a cselekedeteimnek, néha megfontolatlan, hirtelen, másszor ösztönös döntések vezérelnek (ti. nem ugyanaz a kettő).

Számtalan embert taszítottam el magamtól, számos embert hagytam cserben. Még mindig nem tudom, ki is vagyok valójában. De most mintha új fejezet kezdődött volna az életemben azzal, hogy otthagytam a munkám. Ijesztő, ha arra gondolok, ugyanazokba a (nem feltétlen) hibákba esem bele, mint Balázs, de nem fogok másként tenni, mint ahogy szeretnék, még ha ez azzal is jár, hogy a történelem megismétli önmagát. Az egész októberi cécó nagy hatással volt rám, de még mindig nem tudom folytatni a könyvem, holott már rég túl kellene lennem a felén. Filmekből, könyvekből merítek. Jelenleg a Requiem for a Dreamre pályázom, mert az adaptált változat remek volt, de ma újra beiratkoztam az NLVK-ba, és kivettem egy magyar szerző által publikált könyvet, amely kábítószerfüggők, -terjesztők és -használók beszámolóit tartalmazza. Éjfél előtt nem, de néhány órán belül befejezem. Alig tudom letenni. Talán ezzel kellene foglalkoznom hivatásszerűen, mert újfent egyre mélyebbre ásom a témában. Bár egyáltalán mit is jelent a hivatás?

Ismét cikkekkel foglalkozom nap mint nap, kielégítő. Időt szakítok immár barátokra is, vasárnap például rendesen eláztam, de annyira, hogy hétfő reggel vörös hajjal ébredtem. Nem áll rosszul, jegyzem meg. Nemrég apával boroztunk odakünn, a szüleimmel jobb a kapcsolatom, mint valaha. Be vagyok zsongva a försztös karácsonyi freeleech-hullás miatt, de maga az ünnep hidegen hagy. Elmélyedtem a szociálpszichológia alapjaiban, tanultam az Asch-és a Milgram-kísérletről, a Münchhausen-trilemmáról és a kognitív disszonanciáról, továbbá kitérőt tettem a disszociatív önazonosság-zavar felé is. Persze, ez mind kurva érdekesen cseng, mégsem lehet ezzel autodidakta módon foglalkozni. Néha hiányzik a gitár. Nem bánom, hogy eladtam, de olykor rám tör a nosztalgia, ha Gilbertet vagy más kedvencet hallgatok, és az ujjaim már a laptop fedelét szántják.

Ez az utolsó bejegyzésem itt, mivel privát szférán folytatom tovább. Rengeteg tapasztalatot, élményt gyűjtöttem, ismeretségek, barátságok köttettek, emberek távoztak közülünk, gyászoltam, magával rántott a letargia, de semmit sem bánok, amit 2012-ben tettem, még ha más vagy a saját jövőbeli boldogságom is akadályoztam meg cselekedeteimmel.

És hogy milyen volt 2012?

Viharos, élmény és -érzelemdús, egy esély a felnőtté válásra. Lehetőség.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Archívum

2012. december
h k s c p s v
« nov   feb »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31