így fognak kinézni a Chris Pine-nal közös gyerekeink!

Mielőtt őrültnek könyvelnétek el – Dijan ötlete volt! Jó, tulajdonképpen az enyém, de ő kezdte az agymenést. De ne szaladjunk előre, vannak dolgok, amiket kihagytam az előző bejegyzésből, de nem akartam később hozzátoldani, mert úgy nem az igazi. Szóval.

Levágtam megint a hajam. Nem tudom már, mikor nyestem utoljára, de nagyon gyorsan megnőtt, és már zavart, szóval most megint állig érő, csak picit rövidebb lett, mint a múltkor, meg hátul is lenyírtam, így a tarkóm szabad. Utálom (-tam?) pedig a rövid hajat.

Exem pedig rám írt valamelyik nap, hogy fordítsak le neki egy szöveget németre. Körberöhögtem, aztán magam is, mert kára nem tudok németül, ennyit ért a tizenévnyi intenzív tanulás. És az intenzív alatt azt értem, hogy szerintem német területén én voltam a legszorgalmasabb diák a koleszban és talán még a suliban is. Nem hiszem el, hogy annak, hogy minden egyes nap több mint hat-hét németkönyvvel mentem be szilóra, és hobbiból tanultam, az lett az eredménye, hogy lótúrót nem tudok! Persze, lefordítottam, de vazz. Ilyen érzés lehet szülni is. Múltkor, amikor a cikket akartam lehozni, először fordítottam angolra, majd magyarra, mert úgy bazi könnyű. Pheejj. Talán ma is egész jó németes lennék, ha a napirendem nem lenne tele angol anyagokkal, még álmomban is angolul beszélek. Szomorú.

Aztán. Ez a Lone Ranger.. mi a tököm akart ez lenni? Holnap írok majd róla, ha össze tudom foglalni a gondolataim, mert jelenleg nem megy. Azon agyaltam, hogy amikor a Princess Bride-ot néztem, úgy fogtam fel az egészet, mint egy paródiafilmet, és úgy bejött, mert a leggagyibb filmek egyike. Ezt is próbáltam hasonlóképpen értelmezni, de így sem ér többet. Mondanám, hogy csalódtam, de az nem jelent semmit, mert nem is vártam tőle sokat, az előzetesek sem csigáztak fel, a történet sem, egyedül amiatt érdekelt, mert Johnnyt tiszteletbeli taggá fogadták a komancsok a forgatás végeztével. A poénjai jók, jókat felröhögtem, de nagyon erőltetettek azok is. Meg a bamba egymásra nézés ötvenszer. Ahh. Jerry, drágám, ennyi pénzed van, hogy nem tudsz mibe befektetni?

Akkor. Dijannal ment az agyunk, épp az Ellen Show-t néztem, mikor kezdődött, az sült ki belőle, hogy kinevezte Chris Pine-t a jövendőbeli férjemnek, és ta-da! Így fognak kinézni a jövendőbeli gyerekeink. A fiú tök cuki, mit akartok?! Amúgy azért bírom Dijant, mert mellette úgy érzem magam, mint egy tizenöt éves. Valamiért elkomolytalanodom, és kiélem a huszonkilencedik gyerekkoromat.

babák

Ja, és a nap híre! Jövőre megkezdődhetnek az új Star Trek-film forgatásai! Nem mondtam még elégszer, mi? Muuuahahaa. Csak ne csesszétek el, jó? :3

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Archívum

2013. július
h k s c p s v
« jún   aug »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031